Labdarúgás
László Csabát Teodoru Vaszilisz váltja az MTK kispadján
Megszűnt László Csaba megbízatása. A szakember, aki korábban a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, 2014 nyarától a klub játékosmegfigyelő rendszerét vezette, a csapatot pedig tavaly nyáron vette át.
2016.02.03 11:31MTILászló Csaba helyére Teodoru Vasziliszt nevezte ki vezetőedzőnek az labdarúgó OTP Bank Ligában ötödik MTK Budapest vezetősége.
A fővárosi klub szerdai közleménye szerint a mai napon megszűnt László Csaba megbízatása. A szakember, aki korábban a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, 2014 nyarától a klub játékosmegfigyelő rendszerét vezette, a csapatot pedig tavaly nyáron vette át.
Utódját, a játékosként a Diósgyőrben és a Vasasban is szerepelt Teodoru Vasziliszt a mostani szezon végéig bízták meg az együttes irányításával.
Teodoru 1994-ben kezdte edzői pályafutását az MTK-ban. Dolgozott a klub utánpótlás-együtteseinél, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, az egyesület második csapatánál, majd éveken keresztül az első csapat pályaedzőjeként. Karrierje során rövid ideig irányította a magyar U19-es válogatottat, s volt a felnőtt nemzeti együttes pályaedzője is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


