Beckham: Milán?
Beckham Milánóba költözik?
David Beckham a januárt a Milan labdarúgó-csapatánál kezdi. Igaz, egyelőre arról van szó, hogy a piros-feketékkel tréningezik együtt, hogy formában maradjon, amíg az amerikai bajnokság szünetel.
2008.10.18 13:20Inforadio.huAz angol sztárfocista az amerikai pontvadász tavalyi holtidényében az Arsenal edzéseit látogatta, hogy edzésben maradjon, míg jövő januárban a Milan tréningjein vesz részt.
Az ügy érdekessége, hogy a Milan korábban már megpróbálta megszerezni a középpályást, és Adriano Galliano klubelnök nem zárta ki, hogy újból megkísérlik leigazolni Beckhamet.
Angol lapértesülések szerint ugyanakkor a 33 éves futballista azt tervezi, hogy visszatér a Premier Leauge-be, ugyanis ott jobban szem előtt lenne Fabio Capellónak, a válogatott szövetségi kapitányának.
Ehhez persze még a Los Angeles Galaxy engedélyére is szükség van. David Beckham célja, hogy utolérje Bobby Moore-t, az 1966-os világbajnoki csapat kapitányát a válogatottsági rangsorban, és ehhez már csak egy találkozó hiányzik.
Ha Capello is úgy dönt, a középpályás a németek elleni novemberi barátságos meccsen öltheti magára 108-adszor a Háromoroszlánosok mezét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


