MÚSZ
Rövidpályás úszó Eb - Magyarország nem akar Izrael helyett rendezni
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nem akar Izrael helyébe lépni, és továbbra is bízik benne, hogy zavartalan lesz a december 2. és 6. között Netanyában sorra kerülő rövidpályás Európa-bajnokság megrendezése.
2015.10.21 16:12MTIA MÚSZ szerdán közleményben cáfolta az izraeli Channel 10 csatornán elhangzottakat, miszerint Magyarország "el akarja lopni" a rendezés jogát Izraeltől.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a MÚSZ is aggódva követi az Izraelben zajló eseményeket. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke levelet írt az Európai Úszó Szövetség vezetőinek, amelyben leszögezte, bízik abban, hogy Izraelben rövidesen teljes béke honol, és az Európa-bajnokság lebonyolítása zavartalan lesz.
"Továbbá bízik a rendezők szakértelmében, az Izraeli Úszó Szövetség legnemesebb törekvéseiben - ugyanakkor álságos lenne bárkinek is azt állítania, hogy az esemény kapcsán nincs aggodalom Európa legjobb úszóiban." - áll a közleményben.
Gyárfás Tamás időközben már egyeztetett Magyarország izraeli nagykövetével is, aki megnyugtatta, hogy a sportolók, a vendégek biztonsága garantált, aggodalomra nincs ok.
"A Channel 10 csatornán megjelentek meglepetést keltettek, amikor azt állították, hogy Magyarország +el akarja lopni+ a rendezés jogát Izraeltől. Ez a szándék fel sem merült; Magyarország és a Magyar Úszó Szövetség immár teljes erővel a 2017. évi világbajnokság megrendezésére készül" - mondta Gyárfás Tamás.
A MÚSZ szerda esti közleménye szerint az izraeli nagykövet, Ilan Mor hivatalos levélben köszönte meg Gyárfás Tamásnak a gyors és pozitív visszajelzést. Mint jelezte, a MÚSZ elnökének üzenetét eljuttatta valamennyi illetékes kormányzati szervnek Izraelben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06