Úszó Eb
Az úszószövetség is pénzzel jutalmazza az Eb-érmeseket
A világkupa pénzdíjaival megegyező mértékű jutalomban részesíti az augusztusi berlini Európa-bajnokság érmeseit a Magyar Úszó Szövetség.
2014.09.17 15:14MTI
freedigitalphotos.net/aopsan
Gyárfás Tamás elnök bejelentése szerint a szövetség anyagi helyzete immár lehetővé teszi, hogy a hivatalos állami jutalmak mellett saját forrásból, külön honorálják az Eb legjobbjait.
"Mivel egyre szembetűnőbb, hogy a pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozat mennyire vonzza az úszókat, ezért úgy döntöttünk, hogy az Eb-érmekért hasonló nagyságrendben jutalmazzuk a dobogósainkat, ezzel is jelezve, hogy bár az Eb nem pénzdíjas, az ottani helytállás is kiemelkedően fontos" - közölte az elnök.
A döntés értelmében Berlin legjobbjai az aranyakért 1500, az ezüstökért 1000, míg a bronzérmekért 500 dollárnak megfelelő összeget kaphatnak kézhez. Az Eb-n öt aranyat, hat ezüstöt és öt bronzot szereztek az úszók, Hosszú Katinka háromszor, Cseh László és Verrasztó Dávid egyszer-egyszer nyert.
A MÚSZ elnöksége arról is határozott, hogy az országos bajnokságokon kötelező a részvétel, azaz senki sem versenyezhet azzal párhuzamosan külföldön. A testület elfogadta a január elsejével hatályba lépő új nyilvántartási és átigazolási szabályzatot is, amely a korábbinál jóval inkább védi az egyesületeket a fiatal tehetségek elcsábítóival szemben.
Szabó Tünde főtitkár a sportágfejlesztési program kapcsán beszámolt arról, hogy a kormányzati támogatásból megvásárolják a világon legkorszerűbbnek számító - az olimpiákon és vb-ken is használt - Omega időmérő-rendszert, amelyet mind a medencés, mind a nyíltvízi viadalokon lehet használni, és mobil eszköz lévén bármelyik eseményen, bármelyik uszodába felszerelhető.
A főtitkár jelezte, hogy mivel a kormány feloldotta a nyár végén bejelentett költségvetési zárolást, ezért azok a klubok, amelyek mindennel elszámoltak az első félévet illetően, hasonló nagyságrendű támogatással kalkulálhatnak a folytatásban is.
Az elnökség elfogadta az arról szóló előterjesztést is, hogy a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába elsősorban olyanok kerülhessenek be, akik pályafutásuk lezárást követően is aktívan segítették a sportágat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


