A legjobbak között
Európai díjat kapott Polgár Judit Sakkpalota programja
Polgár Judit a Legjobb Európai Tananyag Díj (BELMA) különdíját vette át szerdán Frankfurtban a Sakkpalota Pedagógiai Program megalkotásáért.
2015.10.14 19:43MTISajtóirodájának tájékoztatása szerint a tavaly visszavonult 39 éves nemzetközi nagymester - aki 1988-ban és 1990-ben nyert sakkolimpiát a női válogatottal, 2002-ben és 2014-ben pedig tagja volt az ezüstérmes férfi nemzeti együttesnek - "a zsűri innovatív tananyagnak ítélt különdíját kapta meg".
A közlemény szerint Magyarországon készült tananyag korábban még nem részesült ebben a magas szakmai elismerésben. A BELMA Díjat minden évben egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri döntése alapján a világ legnagyobb szakmai eseményén, a Frankfurti Könyvvásáron adják át az arra érdemes tananyagok készítőinek.
A Polgár Judit által kidolgozott vizuális gondolkodás-, és képességfejlesztő, komplex tantárgy integrációs oktatási program 2013-ban a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült. Az azóta eltelt két évben országszerte elterjedt az iskolákban, és a határon túli magyarlakta területeken is számos helyen használják.
"Az információáramlás felgyorsulásával, a digitális korban olyan gyorsan változnak az ismeretek, hogy a lexikális tudás pillanatok alatt elavul, ezért elsősorban a gyerekek gondolkodását, lényeglátását, az ismereteket a változásokból adódó szükségletekhez adaptáló képességét szeretnénk fejleszteni" - idézi a beszámoló Polgár Juditot. - "A Sakkpalota Program ezt a célt szolgálja minden olyan iskolában, amelyben figyelmet fordítanak arra, hogy a digitális korba beleszületett gyerekeket már nem lehet a hagyományos módszerekkel tanítani vagy akár egy pillanatra is lekötni a figyelmüket játékosított ismeretátadás nélkül. Nagyon örülök, hogy ezt a törekvésemet, és a tananyag minőségét a BELMA Díjjal a legrangosabb európai szakértői csoport is elismerte."
Szombaton a Várkert Bazárban tartják a Polgár Judit által megálmodott első Világsakkfesztivált, amelyhez négy földrészről csatlakoztak társrendezvényekkel, és amellyel minden idők legjobb női sakkozója 10 éven belül a sportág kedvelőinek millióit szeretné egyazon napon asztalhoz ültetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06