Vezér
Rapid- és villámsakk-vb - Lékó jól kezdett
Lékó Péter veretlenül zárta az első napot és a 150 fős mezőnyben a kilencedik helyen áll a Berlinben szombaton megkezdődött rapid- és villámsakk-világbajnokságon.
2015.10.10 19:55MTIA torna honlapja szerint a szegedi nagymester a nyitónapi négy partijából hármat megnyert, egyszer pedig remizett, így jelenleg 3,5 pontos. A másik magyar résztvevő, Almási Zoltán két ponttal és a 90. helyről várja a folytatást, miután neki egy győzelem és két döntetlen mellett becsúszott egy vereség is. Lékót csak olyan játékosok előzik meg, akik hozzá hasonlóan eddig 3,5 pontot gyűjtöttek.
A viadal első felében a rapid játékidejű versenyt bonyolítják le úgy, hogy a szombati négy fordulót követően vasárnap hat, hétfőn pedig öt kört rendeznek.
A rapidsakk-vb-n játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő, lépésenként még 10-10 másodperc jár. Az összdíjazás 200 ezer dollár, a győztes 40 ezret kap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


