A főtáblára jutás a tét
Férfi vízilabda BL: a Szolnok francia, az OSC román ellenfelet kapott
A magyar bajnok Szolnoki Dózsa-Közgép a CN Marseille, az A-Híd OSC Újbuda pedig a CSM DiGi Oradea együttesével találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ahol már a főtáblára jutás a tét.
2015.09.22 14:16MTIA waterpoloworld.com keddi beszámolója szerint mindkét magyar együttes idegenben kezdi párharcát. Az első mérkőzéseket október 3-án, a visszavágókat pedig október 17-én rendezik.
Továbbjutása esetén a két magyar csapat azonos csoportban, az B-ben a Pro Recco, a Jug Dubrovnik, a Partizan Beograd és a Galatasaray együttesével szerepel majd együtt. Az A jelű hatosban a ZF-Eger képviseli a magyar színeket, mellette a Barceloneta, az Olimpiakosz, a Wasserfreunde Spandau szerepel ebben a csoportban, s hozzájuk a selejtezőből a Primorje Rijeka és a Hannover, valamint a Jadran Carine Herceg Novi és az Brescia párharcának továbbjutója csatlakozik.
A sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger biztos részvételével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


