FTC-PQS Waterpolo
Új névadó szponzor a Ferencváros férfi vízilabdacsapatánál
A PQS International Hungary Kft. révén új névadó szponzora lett a férfi vízilabda ob I-ben szereplő Ferencvárosnak, amely így mostantól FTC-PQS Waterpolo néven szerepel majd a bajnokságban.
2015.09.16 12:39MTIA klub szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy hároméves megállapodást kötött a magyar létesítménygazdálkodási piac egyik "meghatározó szereplőjével".
Gál Pál Zoltán, a cég vezérigazgatója elmondta, a csapat elszántságát és a klub megújuló szellemiségét már jó ideje "testközelből" követik figyelemmel, mivel a cég a Népligeti FTC központban teljes körű létesítménygazdálkodási szolgáltatást biztosít a klub számára.
Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója kiemelte, hogy a vízilabdacsapat három éve még a kiesés ellen küzdött az élvonalban, ezt követően azonban fokozatosan fejlődött a szakosztály, az együttes a következő évben a kilencedik, az előző idényben pedig már a bravúrosnak mondható negyedik helyen zárt. A klub ennek a szereplésnek köszönhetően meg tudta erősíteni a keretét - többek között a magyar válogatottal tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth Márton csatlakozott a csapathoz -, így a következő idényben a negyedik hely megtartása, illetve a nemzetközi porondon való helytállás a cél. Utóbbinál az Euro Kupa selejtezőkörökből való továbbjutás az elvárás.
Gerendás György szakmai igazgató hangsúlyozta, az elmúlt idényben a csapat kihozta magából a maximumot, a keret most erősebb, ugyanakkor az első három helyezett is jobb lett, így továbbra is az első négy közé jutás a realitás. Azt azonban hangsúlyozta, az előző szezonban a negyedik hely bravúrnak számított, a mostaniban ez azonban már a minimális elvárás, így sokkal nehezebb évadra számít.
Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője a felkészüléssel kapcsolatban elmondta, augusztus elején kezdték az edzéseket, ugyanakkor a teljes keret csak hétfő óta gyakorol együtt, mivel a világesemények miatt heten hiányoztak. A szakember kiemelte, a felkészülésbe külföldi csapatokat is bevontak, hogy ezzel is elősegítsék a sikeres nemzetközi szereplést. A csapat román riválissal, valamint a Bajnokok Ligájában érdekelt olasz Bresciával, a magyar bajnok Szolnokkal, illetve a bronzérmes OSC-vel kétkapuzott.
Nyéki Balázs csapatkapitány szerint az együttes az elmúlt idényben elért negyedik helyével ismét meghatározó lett az első osztályban, és bízik abban, hogy a klub biztos háttere mellett ebben a szezonban már éremért küzdhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06