Felemás versenynap
Ökölvívó Eb - Csóka nyolc között, Bacskai és Harcsa kiesett
Csóka Nándor győzött, Bacskai Balázs és Harcsa Norbert ugyanakkor kikapott a nyolcaddöntőben a bulgáriai Szamokovban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon, így utóbbi kettő biztosan nem vehet részt az októberi világbajnokságon.
2015.08.11 21:09MTIA viadal közvetítése szerint az 52 kilogrammban szereplő, mindössze 18 éves Csóka pontozással kikapott a Vasas versenyzője a litván Eimantas Stanionistól. A meccs első menetében a magyar öklöző szemre sokkal jobb volt, riválisa szinte nem is ütött, mégis volt olyan pontozó, akinél két ponttal, 10-8-ra nyert Stanionis. A folytatásban már szorosabb csata zajlott a ringben, de összességében Bacskai tűnt meggyőzőbbnek, ennek ellenére riválisa egyértelműen jobb volt a török Ferhat Pehlivannál, ám az utolsó menetben megintették, így a pontozás szorosan alakult, mindhárom bíránál 28-28 lett az eredmény. A pontozók közül ketten végül a magyart jelölték győztesnek, aki ezzel 2-1-re nyert.
A 2010-es Eb-győztes Bacskai mérkőzése után a magyar tábor ledermedve szembesült azzal, hogy egyhangú kezét emelte magasba a mérkőzésvezető.
"Nagyon elkeserítő, ami itt történt, egyszerűen méltánytalan - nyilatkozta az MTI-nek Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke. - Sajnos én úgy tapasztalom, hogy a pontozók elvtelenül előnyben részesítik azokat, akik a nemzetközi szövetség félprofi sorozataiban is szerepelnek."
A nap utolsó magyar szereplője, Harcsa Norbert (81 kg) első meccséhez hasonlóan ezúttal is kiválóan kezdett, az első menetben fölényben volt a török Cem Kardilag ellen, a folytatásban azonban fogyott az ereje, s végül ellenfele fölé kerekedett.
Harcsa és Bacskai veresége egyúttal azt is jelenti, hogy biztosan nem vehetnek részt az októberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, melyre az Eb-ről a kiírás szerint kategóriánként az első hat szerez indulási jogot.
A nyolcfős magyar csapatból Csóka mellett csupán győri klubtársa, a 64 kilós Nyéki Georgián jutott negyeddöntőbe, melyet mindketten szerdán vívnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06