Csúcson
Vizes vb - Technikai újítások is segítik az úszókat
Több újítást vezetett be a kazanyi világbajnokságon az Omega, amely hosszú évek óta a hivatalos időmérője a vizes sportágaknak is.
2015.08.02 15:59MTIA cég egy rövid túrán mutatta be a sajtó képviselőinek, hogy miként mérik a versenyzők idejét, vagy éppen reakcióját, s milyen megoldásokkal próbálnak újítani. Elhangzott, hogy Kazanyban az úszásnál tízen, összesen pedig harmincan dolgoznak az egyes helyszíneken, s 35 tonnányi technikai eszközt szereltek fel.
A Kazan Arena 50 méteres medencéjénél az egyik újítást a hátúszásban lehet látni, ugyanis a versenyzőknek a nagypályás világbajnokságok történetében először nem a rajtkőhöz tartozó fémcsőről, illetve a medence faláról kell elrugaszkodniuk, hanem egy állítható "kapaszkodóról" és a hozzá tartozó "lábtartóról" kell indulniuk. Mindemellett egy víz alatti kijelző is segíti az úszókat abban, hogy egy adott versenyben hány hosszt kell még teljesíteniük.
A Nemzetközi Úszó Szövetség szabályzata szerint az időmérést századra pontosan mérik. Az Omega képviselője elmondta, képesek lennének ugyan akár milliomodrészre is megállapítani a különbségeket, de ez ügyben az adott sportági szervezetek döntenek. Hozzátette, a vízben egy század idő nagyjából egy fél ujjperc távolságnak felel meg.
A cég próbálkozik olyan újításokkal is, amelyek a közönség szórakozását segítik, ennek érdekében most Kazanyban olyan rajtkövekről indulnak a versenyzők, amelyek szélén három különböző fényű lámpával jelzik az úszók felvett pozícióját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06