Sikerült megállapodniuk
A pécsi városvezetés megmenti a PMFC labdarúgócsapatát
Sikerült megállapodniuk a pécsi városvezetőknek Matyi Dezső klubtulajdonossal, így elhárult az akadály, hogy Pécs megmentse a PMFC labdarúgócsapatát.
2015.07.17 17:55MTI"Az önkormányzat nettó 300 millió forintot és egy belvárosi ingatlant tudott felajánlani Matyinak, ezért pedig a megállapodás értelmében Pécs visszakapja az összes infrastruktúrát, eszközt, pályákat és a futballstadiont (Újmecsekalja, kovácstelepi edzőpályák), valamint 50 évig Pécs rendelkezhet a Kinizsi-pályával is, amelynek felújítására több százmillió forintos TAO-s támogatás áll rendelkezésre" - áll a Polgármesteri Kabinetiroda közleményében.
A pénteken aláírt egyezség révén mindezek mellett Pécsé lesz az összes olyan jog, amely a csapathoz köthető, mint például a név (PMFC), a mezek, a színek és licencek, azaz a mecsekaljai város visszaszerezte a csapatot, az utánpótlásképzés és az akadémia jogát is.
"Nehéz döntést kellett hozniuk a városvezetőknek, hiszen lényegében a nulláról kell újra felépíteni a PMFC-t, mivel most a megyei I. osztályban tud csak indulni a csapat, de hosszútávon ez szolgálja Pécs és a pécsi futball érdekeit is" - olvasható a közleményben.
Páva Zsolt polgármester hangsúlyozta, a megállapodás lehetővé teszi, hogy tiszta, jogi és gazdálkodási szempontból is teljesen új, átlátható keretek között szervezzék újjá a pécsi profi futballt. Kijelentette, a legfontosabb szempont a tehetséges pécsi fiatalok, vagyis az utánpótlás további nevelése és fennmaradása volt, emellett bízik abban is, hogy magánbefektető is lát fantáziát majd a PMFC-ben.
"A célunk világos: újra az élmezőnybe juttatni a pécsi futballt" - közölte Páva Zsolt, aki a Vári Attila olimpiai bajnok egykori vízilabdázó vezette Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-t bízta meg a működéssel és fenntartással kapcsolatos feladatokkal.
A pécsi csapat a 2014/15-ös szezonban még az élvonalban szerepelt, a bajnokságot 11. helyén zárta, de az MLSZ fellebbviteli licencadó bizottsága május végén a Nyíregyháza, a Kecskemét, a Pápa és a Győr mellett a pécsi klubnak sem adta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


