Hálótlanítva?
PMFC-klubelnök: vége van a pécsi labdarúgásnak
Hargitai János, az élvonalban szereplő PMFC-Matias labdarúgóklub elnöke szerint a pécsi foci véget ért azzal, hogy a csapatot működtető társaság nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.
2015.05.27 10:25MTIA klubelnök azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy kedden kiderült: a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC-Matias és az amúgy is kiesett Lombard Pápa Termál FC sem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, így a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényében a mostani 16-tal szemben 12 csapat szerepel majd.
Mint mondta, nem érti a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottságának keddi döntését, hiszen meglátása szerint a klubot működtető PMFC Sport Kft. teljesítette a feltételeket már az alapeljárásban is.
Hozzátette: a PMFC volt ugyanis szerinte az egyetlen csapat, amelyet nem a licencszabályzat konkrét pontjának megsértése miatt utasítottak el, hanem - szerinte teljesen törvénytelenül - azért, mert nem láttak garanciát arra, hogy a következő szezont anyagilag végig tudják csinálni.
Hargitai János sajnálatát fejezte ki, hogy a klubot annak ellenére zárták ki az élvonalból, hogy a pályán kiharcolta a bennmaradást, a tavaszi forma alapján pedig az első nyolc csapat között volt a PMFC.
Utalt arra, hogy a döntés miatt végtelenül nehéz helyzetbe kerül a pécsi labdarúgás, hiszen - ahogy fogalmazott - nem hisz abban, hogy élvonalbeli csapat nélkül sikeres maradhat a Mecsekalján működő utánpótlás, az a nevelőszervezet - mondta -, amely többek között olyan labdarúgókat adott a magyar focinak, mint Dárdai Pál, Gera Zoltán, Dibusz Dénes vagy Márkvárt Dávid.
A jövőt illetően elmondta: a pécsi klubot működtető klub bíróságon ugyan harcolhat az igazáért, ez ugyanakkor már nem tudja megváltoztatni az MLSZ döntését. Személyes sorsát illetően azt mondta: le fog mondani klubelnöki pozíciójáról, mert "ebben a közegben úgy érzi, nincs helye".
Magyar Márk, a PMFC-Matias sajtófőnöke azt közölte: a klubot működtető gazdasági társaság részéről az indoklás kézhezvételéig nem nyilatkoznak, de az sincs kizárva, hogy a sajtót csak az utolsó, pénteken sorra kerülő bajnoki mérkőzés után tájékoztatják a döntéssel kapcsolatos álláspontjukról, várható lépéseikről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06