Labdarúgás
Európa Liga - Óvatos a vendégek edzője
Óvatos a Ferencváros elleni csütörtöki Európa Liga-selejtező előtt a vendég Zeljeznicar labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2015.07.15 20:54MTI
MTI/Kovács Tamás
Milomir Odovic a szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, több mérkőzését is megnézte a zöld-fehér együttesnek, amelyet nagyon kemény ellenfélnek nevezett.
"Elég idős vagyok már, hogy emlékezzek arra, amikor a Ferencváros még Európa vezető csapatai közé tartozott, de úgy gondolom, a jelenlegi együttese is sokkal erősebb annál, mint amilyen helyen áll a nemzetközi rangsorban" - mondta a 60 éves tréner, majd hozzátette: bízik abban, hogy fiatal csapata a lehető legjobbját nyújtja majd, de ha így is alakul, akkor is nagyon nehéz dolga lesz.
A bosnyákok az első körben a máltai Balzant búcsúztatták kettős győzelemmel.
"Biztos vagyok benne, hogy ezúttal sokkal több munkám lesz, mivel a Ferencvárosnak remek támadói vannak - mondta a kapus Marijan Antolovic. - A magyar csapat a legapróbb hibákat is kihasználja, így nagyon koncentráltan kell futballoznunk."
A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Groupama Arénában. Eddig már több mint 7000 jegy talált gazdára.
MTI/Kovács Tamás
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


