Labdarúgás - Európa Liga
Lökést adhat a Ferencvárosnak, hogy újra szurkolói előtt játszhat
A Ferencváros vezetőedzője és labdarúgói is úgy érzik, pluszt jelenthet a számukra, hogy az Európa Liga első selejtezőkörétől eltérően csütörtökön, a második forduló első összecsapásán már nézők előtt fogadhatják ellenfelüket, a bosnyák Zeljeznicar együttesét.
2015.07.15 20:37MTI
MTI/Kovács Tamás
"Remélem, minél több szurkoló látogat majd ki a stadionba, hiszen nagy szükségünk van a támogatásukra. Szeretnénk olyan eredményt elérni hazai pályán, hogy jó esélyekkel utazhassunk a visszavágóra" - mondta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón Thomas Doll.
A zöld-fehér együttes német trénere elmondása szerint alaposan tanulmányozta a riválist, s úgy látja, a bosnyák gárdának számos jó futballistája van, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, ezúttal is saját csapata játékára szeretne koncentrálni.
"Elég önbizalommal rendelkezünk, bátornak kell lennünk, és akkor a mérleg nyelve felénk billenhet" - fogalmazott a szakember, aki ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra.
A Ferencváros az első körben a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csapatát búcsúztatta, az idegenbeli 1-1-et követően múlt csütörtökön könnyedén, 4-1-re győzte le ellenfelét. Tette ezt ráadásul üres lelátók előtt, a zöld-fehérekre kirótt büntetés miatt, amelyet a Rijeka elleni, tavalyi összecsapáson tapasztalt szurkolói rasszizmus miatt rótt ki az Európai Labdarúgó Szövetség.
A szakember szót ejtett a hétfőn szerződtetett Radó Andrásról is. Mint elmondta, a Haladástól érkezett támadóval bővültek a taktikai lehetőségei, azt azonban nem árulta el, hogy beveti-e csütörtökön.
Gyömbér Gábor, az együttes csapatkapitánya edzőjéhez hasonlóan örül annak, hogy újra szurkolók előtt játszhatnak.
"Ez hatalmas lökést adhat a csapatnak. Szeretnénk mindenképpen olyan eredményt elérni a drukkereink előtt, hogy végül továbbjussunk ebből a párharcból."
A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Groupama Arénában. Eddig már több mint 7000 jegy talált gazdára.
MTI/Kovács Tamás
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


