Előzetes
Red Bull Air Race - Hat év után visszatér Budapestre a mezőny
A műrepülők száguldó cirkusza ezúttal is a fővárosban a Duna fölött, a Parlament előtti szakaszon méri össze a tudását a hétvégén.
2015.07.02 18:56MTI
Facebook esemény
A mezőnyben továbbra is ott van a sorozat "keresztapja", Besenyei Péter, aki egy vadonatúj fejlesztésű Edge 540-es géppel várja a küzdelmeket, amellyel - ahogyan korábban fogalmazott - megnőttek az esélyei.
Gyulay Zsolt, a promóter Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban hangoztatta, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett az Air Race a másik olyan technikai sportrendezvény, amely imázs és reklámérték szempontjából nagyon sokat hoz az országnak, éppen ezért volt fontos, hogy 2009 után visszatérjen a sorozatba a budapesti állomás.
A kísérőprogramok részeként Magyarországra érkezik a Flying Bulls számos különféle géppel, az egyik legnagyobb újdonságot azonban az Amerikai Légierő négy A10-es gépe jelenti majd. Ez az a típus, amelyet varacskos disznónak is becéznek, s ilyet még nem láttak eddig egyetlen rendezvényen sem a Duna fölött.
A Magyar Honvédség, műszaki alakulatai egy harmincperces dinamikus bemutatóval készülnek helikopterekkel, vadászrepülőkkel. A gyors reagálású katonák és a különleges mentő katonák a tűzszerészet katonáival együttműködve egy kisebb hadműveletet hajtanak végre a Dunán szombaton és vasárnap is: egy úgynevezett ellenséges hajót vesznek majd birtokba, az akciót pedig a helikopterek fedezik.
Legutóbb, vagyis 2009-ben 650 ezer néző figyelte a felfújható kapuk között zajló száguldást, idén is legalább ötszázezer szurkolót várnak a programra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


