Siker!
Európa Játékok - Cselgáncs Eb: Tóth Krisztián ötödik
A világranglistát vezető Tóth Krisztián veszített a 90 kilogrammosok bronzmérkőzésén, így az ötödik helyen végzett a bakui Európa Játékok keretében zajló cselgáncs Európa-bajnokságon.
2015.06.27 19:19MTIA világbajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós az elődöntőben intésekkel kapott ki - vitatható módon - az orosz Kiril Gyenyiszovtól, a helyosztón pedig nagyon hasonlóan járt a holland Guillaume Elmonttal.
A mérkőzésvezető már a meccs elején intette Tóth Krisztiánt, majd alig több mint egy perc után passzivitásért mindkét dzsúdóst figyelmeztette. Mindkét versenyző kereste a fogást, de nem tudott értékelhető akciót bemutatni, majd kissé váratlanul, két perccel a vége előtt ismét a magyart intették. A hajrában Tóth ment előre, de nem volt eredményes. A bíró méltányolta a holland passzivitását, s már csak egyszer intette meg, így neki kettő figyelmeztetése volt a magyar hármával szemben. Ezzel Elmont bronzérmes lett, Tóth pedig nagyon dühösen vette tudomásul ötödik helyét.
A cselgáncsozók egyéni küzdelmeit így egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta a magyar csapat Karakas Hedvig (57 kg) és Csernoviczki Éva (48 kg) révén. Tóth mellett még Gercsák Szabina (70 kg) szerzett ötödik helyet az Eb-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


