Európa Játékok
Cselgáncs Eb: Tóth Krisztián elődöntős
A világranglista-vezető Tóth Krisztián három győzelemmel bejutott a 90 kilogrammos kategória elődöntőjébe, így már biztosan éremért birkózhat a bakui Európa Játékok keretében zajló cselgáncs Európa-bajnokságon.
2015.06.27 13:01MTIAz utóbbi időben sérüléssel bajlódó magyar dzsúdós első két meccsén nem csinált akciót, svéd, majd azeri riválisát is intésekkel győzte le, a negyeddöntőben aztán a szerb Aleksandar Kukolj ellen már villogott.
Tóth előbb egy jukót érő technikát mutatott be riválisán, majd három perc után egy gyönyörű dobással ippont ért el, ami elődöntős szereplést ért a számára. A fináléért az orosz Kiril Gyenyiszovval csap majd össze Tóth Krisztián.
A nap többi magyarja közül Joó Abigél (78 kg) egy győzelem után a negyeddöntőben, majd a vigaszágon is kikapott, így a hetedik helyen zárt.
A 90 kilogrammban Vér Gábor, 100 kilóban Cirjenics Miklós, +100 kilogrammban pedig Bor Barna számára ért véget nagyon hamar a verseny, miután valamennyien rögtön első mérkőzésükön kikaptak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


