FIFA-botrány lesz
Blatter: "Egyáltalán nem mondtam le!"
Felreppent a hír, hogy Joseph Blatter azt fontolgatja, korábbi bejelentése ellenére a hivatalában marad, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 79 éves (ex)elnöke most azonban konkrétan azt mondta, ő nem is mondott le, hanem a mandátumát a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátotta.
2015.06.26 11:12MTI"Nem mondtam le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátottam a mandátumomat" - nyilatkozta a Blick napilapnak a svájci sportdiplomata a FIFA-múzeum építésének megtekintése közben, majd talányosan hozzátette, nem áll készen arra, hogy múzeumba vagy panoptikumba kerüljön. A svájci sajtóban egy ideje elterjedt, hogy a 79 éves vezető azt fontolgatja, korábbi bejelentése ellenére a hivatalában marad.
Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később bejelentette a lemondását. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.
A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16. a legvalószínűbb időpont. Addig - jelen állás szerint - Blatter látja el az elnöki teendőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


