Siker!
Nyíltvízi úszó ob: Olasz Anna 5 kilométeren aranyérmes
Olasz Anna vasárnap megnyerte Balatonfüreden a nyíltvízi úszók 5 kilométeres országos bajnokságát.
2015.06.21 14:08MTIA magyar szövetség tájékoztatása szerint az ob-n versenyen kívül több, a szombati vk-n szerepelt külföldi úszó is elindult, így Olasz Anna nem egyedül haladt az élen. A 21 éves magyar sportoló ugyanis az ob-t óriási fölénnyel, közel három és fél perces előnnyel nyerte meg a második Szilágyi Nikolett előtt, a célba ugyanakkor a világkupa-győztes brazil Ana Marcela Cunha ért először, miután szinte végig Olasz lábánál úszott, s végén lehajrázta őt.
Olasz Annát elmondása szerint nem zavarta, hogy a brazil végig lábvizezett mögötte, mert csak arra figyelt, hogy saját ritmusában ússzon végig.
A férfiak versenye sokkal kiélezettebb csatát hozott: végül Székelyi Dániel kevesebb mint négy tizedmásodperccel nyert Papp Márk előtt. Ebben a számban szintén több külföldi indult, s a célba elsőként az amerikai Charles Paterson ért be, 1.36 másodperccel megelőzve Székelyit.
Eredmények, 5 km:
férfiak:
1. Székelyi Dániel (Budafóka) 52:03.36 perc
2. Papp Márk (Debrecen) 52:03.70
3. Kiss Attila (Miskolc) 52:11.54
nők:
1. Olasz Anna (Szeged) 55:49.79 perc
2. Szilágyi Nikolett (Debrecen) 59:18.28
3. Orosz Viktória (Kőbánya SC)
1:01:16.51 óra
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


