Remekül kezdte az idényt
Olasz Anna második a nyíltvízi úszók új-kaledóniai világkupáján
Remekül kezdte az idényt Olasz Anna: az Egyesült Államokban tanuló sportoló második lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának új-kaledóniai állomásán, Noumeában.
2015.04.18 13:29MTIA magyar szövetség tájékoztatása szerint a levegő és a víz hőmérséklete ideális volt, de a Franciaországhoz tartozó Csendes-óceániai szigetek mellett elég komoly szélben kellett úszniuk a vk-sorozat harmadik állomásán rajthoz állóknak, így olykor kétméteres hullámokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.
Öt kilométer után kettészakadt a mezőny, Olasz az élcsoportban tempózott és végül csupán Aurélie Muller tudta megelőzni, aki régóta a legjobb franciának számít nemzetközi szinten. Kettejük között 27 másodperc volt a különbség, Olasz 2:09:45 óra alatt teljesítette a 10 km-es távot.
"Ez szörnyen nehéz volt, még életemben nem úsztam ilyen nehéz pályán. Mindenesetre alig várom, hogy szombaton is úszhassak a francia nyílt bajnokság öt kilométeres számában, mert akármilyen nehéz ilyen körülmények között úszni, nagyon fontos tapasztalatszerzés szempontjából" - értékelt a magyar úszó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


