RSG
Az utánpótlásra is pozitívan hathat a budapesti ritmikus gimnasztika Világkupa
Már a tavalyi debreceni ritmikus gimnasztika Világkupa is serkentően hatott a sportágra itthon, a szakemberek bíznak abban, hogy a 2015-ös budapesti VK tovább segíti az rg népszerűsítését.
2015.06.21 01:30ma.hu
RG Media
A világverseny augusztus 7. és 9. között lesz Budapesten, amelynek hivatalos neve: IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és a III. MTK Budapest Nemzetközi Verseny. A Világkupa az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő mezőny számára lesz fontos, a III. MTK Budapest Nemzetközi Versenyen pedig az utánpótláskorú tehetségek mutatkozhatnak be Budapesten.
„2016-ban Holonban rendezik meg a juniorok Európa-bajnokságát. A kontinensviadalra készülő fiatal rg-seknek remek felkészülési lehetőség lesz a budapesti nemzetközi verseny. A pre-junior korosztályban versenyzők számára a szereplés a fontos. Nekik is felejthetetlen élményeket fog nyújtani a III. MTK Budapest Nemzetközi Verseny” – mondta Kovács Andrea versenyigazgató.
Idén Budapesten a Világkupával párhuzamosan, a III. MTK Budapest Nemzetközi Versenyen a juniorokon és a pre-juniorokon túl a felnőttek is szőnyegre lépnek majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


