Összelapátolták
Kajak-kenu vk - Két magyar arany a szombati döntőkben
A magyar küldöttség két aranyérmet szerzett szombaton, az első döntős napon a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világkupaversenyen.
2015.05.16 14:46MTIA kajakos Kárász Annán nem látszott, hogy kisebb betegséggel küszködik, hiszen előbb második lett K-1 500 méteren Fazekas-Zur Krisztina előtt és az új-zélandi Lisa Carrington mögött, majd Vad Ninettával megnyerte a párost ezen a távon. Utóbbi számban Szilágyi Anett és Simán Fanni kettőse hetedikként ért célba - a viadal honlapja alapján.
A férfiaknál a kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter duó szállította az aranyérmet 200 méteren, ugyanitt a Balaska Márk, Dudás Miklós páros ötödik lett.
A kenusoknál a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila - aki saját elmondása szerint edzésként, gyakorlásként fogja fel ezt a vk-t - a negyedik helyet szerezte meg 1000 méteren, míg a fiatal Hajdu Jonatán a hetedik, Nagy Péter pedig nyolcadik lett 200 méteren.
A 2013-as Európa-bajnokság helyszínén, Montemor-o-Velhóban az idei vk-sorozat első versenye zajlik, 18 fős csapat képviseli a magyar színeket.
A további döntőket a vasárnapi zárónapon rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


