Újabb sikerek
Kajak-kenu Eb: két magyar döntős 200 méteren
Két magyar hajó szerepelhet a vasárnap délben kezdődő 200 méteres döntőkben a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
2015.05.02 16:50MTIA viadal honlapja alapján a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó szombaton délután, az elő- és középfutam teljesítése után került be a fináléba úgy, hogy előbb ötödikként, majd harmadikként ért célba. A délelőtt Takács Kincsővel 500 méteren ezüstérmes Lakatos Zsanettnek ugyanakkor ezúttal sem kellett vízre szállnia az előcsatározások során, mivel számában, C-1-ben heten neveztek, így csak döntőt rendeznek.
A többi 200-as egység közül Hérics Dávid és Lucz Dóra (mindkettő K-1), valamint Fekete Ádám (C-1) a B döntőben szerepelhet a zárónapon, míg Fekete és Viola Viktor duója, illetve a Hagymási Réka, Hagymási Anita kettős (K-2) a középfutam után búcsúzott.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) döntése értelmében Magyarország jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből álló csapattal vesz részt az Eb-n, mert idén a júniusi, bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz a fő verseny a sportág szereplői számára. Mások ugyanakkor, így például a németek, a házigazda csehek, a lengyelek, a oroszok vagy a románok erős gárdával érkeztek Racicébe.
A vasárnap délelőtti finálék során magyar részről négy 500-as hajó lesz érdekelt.
Vasárnap:
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.05
200 m-es döntők 12.05
5000 m-es döntők 14.37
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


