Előzetes
Kajak-kenu Eb - Fiatal magyar csapat
Péntektől vasárnapig a Prága melletti Racicében rendezik a kajak-kenusok idei Európa-bajnokságát, amelyen Magyarország jobbára fiatal versenyzőkből álló csapattal vesz részt.
2015.04.30 11:17MTI
Idén a júniusi, bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz a fő verseny a sportág szereplői számára, ezért döntött úgy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), hogy a szokatlanul korán sorra kerülő Eb-n elsősorban U23-as korú sportolókat indít.
"Nem tartottuk jó ötletnek, hogy a felkészülés közepén, ilyen korai időpontban válogatót írjunk ki az Európa-bajnokságra. Ezért úgy határoztunk, hogy a tavalyi eredmények alapján, néhány rutinosabb, már felnőftt világbajnokságon is érmet szerző versenyzőre, mint például Medveczky Erikára, Sarudi Alízra, Sarudi Pálra, valamint a tavaly váltóban világbajnoki címet szerző Hérics Dávidra és Nádas Bencére és sok-sok tehetséges fiatalra építjük a racicei csapatot" - mondta az MKKSZ honlapjának Storcz Botond vezetőedző.
A szakember az eredményességgel kapcsolatban úgy fogalmazott: nagy elvárásokat nem fogalmaz meg, azt tartja fontosnak, hogy a versenyzők jó tapasztalatokat szerezzenek, ugyanakkor azért szerinte lesznek olyan számok, mint például a női kenu, ahol érmet, akár aranyat is lehet várni.
"Mivel a bakui Európa Játékokon nem rendeznek női kenus számokat, így Lakatos Zsanett és Takács Kincső számára a milánói világbajnokság mellett ez a kontinensviadal a fő verseny" - tette hozzá.
Lakatos Zsanett az esélyekről azt mondta: párosban a címvédés, egyesben pedig a dobogó, de ott is a minél fényesebb érem megszerzése a célja-céljuk.
A Duna élőben közvetíti a kontinensbajnokság döntőit, szombaton Kammerer Zoltán és Kökény Roland, vasárnap pedig Szabó Gabriella, Vajda Attila, Dombi Rudolf és Dudás Miklós lesz a stúdióvendég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06