Egy mérkőzésen 82 gól!
Mintha kosármeccsen lettünk volna: Győr-Fradi: 45-37
Látványos, ám a védekezést mindkét oldalon szinte teljesen feladó csapat mérkőzésén nyolc góllal verte a Győr a Ferencváros együttesét a női kézilabda bajnokságban. A Győr mellet még a Debrecen csapata is százszázalékos.
2008.09.29 12:48Dechert Áron, ma.huÚgy tűnik a jövőben Győr-Debrecen párharc várható a női kézilabda bajnokságban. Ez a két együttes ugyanis még hibátlan öt forduló után. A Győr a Ferencváros gárdáját fogadta a hétvégén, és a csapatok igencsak gólzáporos mérkőzést játszottak egymással.
Már az első félidőben is 37 gólt lőtt a két csapat, a végén azonban 82 találatig meg sem álltak a hölgyek. A vége: 45-37 lett.
A támadójátékért tehát dicsérhetnénk is a két együttest, de - ahogy a Győr mestere, Konkoly Csaba is nyilatkozott: „ A góllövő versenyben ma mi voltunk a jobbak, a bajnoki címűnk megvédéshez ez a teljesítmény azonban kevés lesz” – védekezésben mindkét csapat igen gyengén muzsikált.
Ahhoz azonban hogy a Győr megvédje a bajnoki címét, nem lesz elég a hatékony támadójáték, hiszen a Debrecen nagyon ott lohol a győriek mögött a tabellán, és úgy tűnik: komolyan bejelentkeztek a bajnoki címért folytatott versenybe, hiszen az eddigi öt mérkőzéséből mind az ötöt sikeresen abszolválta.
Érdekes lesz a két csapat első egymás elleni derbije, az már most biztosnak tűnik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


