Milliós bírság a két csapatnak
Debrecen-FTC: súlyos pénzbüntetés a kézilabdacsapatoknak
Ötszáz-ötszáz ezer forint büntetést kapott a Debrecen és a Ferencváros női kézilabdacsapata, miután a két együttes szeptember 7-i bajnoki mérkőzését rövid időre félbe kellett szakítani szurkolói rendbontás miatt.
2008.09.18 10:51MTIA magyar szövetség (MKSZ) fegyelmi bizottsága szerint a hazai klub rendezői hiányosságokat követett el, a debreceni szimpatizánsok pedig a megengedettnél nagyobb méretű zászlót lengettek. A vendég ferencvárosi drukkerek ugyanakkor petárdát dobtak a pályára, ezen kívül rasszista feliratot tartalmazó transzparenst feszítettek ki. Az égő pirotechnikai eszköz megrongálta a pálya borítását, és a javítási költségeket fele-fele arányban a két klubnak kell állnia.
Amennyiben a két együttes nem fizeti be a fél-fél milliós bírságot, kizárhatják őket az NB I-ből. Fellebbezni az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül lehet. Baranyai Antal, a Debrecen, és Maglódi Lajos, az FTC ügyvezetője jelezte: nem fogadja el a döntést. "A korábbi, Ferencváros elleni mérkőzéseinken is volt balhé, pedig akkor a rendőrség is kinn volt a csarnokban, most viszont 345 ezer forint plusz ÁFA-ért vállalták volna a biztosítást. Ezt nem kértük. A félmillió forintos büntetést is túlzónak találjuk, egyszerűen nincs rá fedezet. A csarnok előtt megszűrjük a szurkolókat, de vannak olyan testrészek, ahová nem lehet nyúlni, és oda bárki bármit elrejthet. Enyhítésért fellebbezünk" - mondta az MTI-nek Baranyai.
"Fellebbezünk! Ha ezt elutasítják, akkor igazunk védelmében minden lehetséges fórumot igénybe veszünk, ha kell, polgári bíróságra is elmegyünk. Sőt felvállaljuk a kizárás lehetőségét is! Nem tudunk felelősséget vállalni idegenbeli csarnokban történtekért, bevitt tárgyakért, eszközökért, csak ha tudjuk, kik kaptak név szerint jegyet" - nyilatkozta a távirati irodának Maglódi.
Mindketten kitértek rá: az eset ismét rávilágított arra, hogy kiemelt kockázatú mérkőzések biztosítására nincs vagy alig van pénz. Nem megoldott a nézők belépés előtti ellenőrzése, és szükség lenne a szurkolói zászlók, transzparansek szezon előtti kontrolljára, minősítésére is, hogy csak engedélyezett tárgyakat lehessen bevinni a csarnokokba. A találkozót 35-29-re nyerte a DVSC.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06