Diplomáciai siker Magyarországnak
Gyárfás Tamás a LEN alelnöke lett
A LEN, az európai úszószövetség alelnökévé választották Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökét.
2008.09.28 18:51MTIAz Európai Úszó Liga vasárnapi, zürichi kongresszusán döntött így - tudatta a MÚSZ az MTI-vel. A kontinentális szervezetben Rajki Béla elnöksége óta (1958-1962) nem szerepelt ilyen magas tisztségben magyar képviselő. Az itthoni szövetség elnökét később a LEN kongresszusa a harmadik legtöbb vokssal a FINA Büróba is beválasztotta, ami azt jelenti, 34 év után ismét lesz magyar tagja a világszövetség csúcsvezetőségének (szintén Rajki Béla volt az utolsó, még 1964-ben).
Gyárfás Tamás többek között a francia, az orosz, a német, a holland és a spanyol jelöltet is megelőzve került be a "legjobb hat" közé (Európa ennyi tagot delegálhat a FINA döntéshozói közé). Az újjáválasztott LEN Büro ezek után ült össze, hogy megválassza az egyes LEN-bizottságok tagjait. A MÚSZ tájékoztatása alapján Tóth Ákos megőrizte helyét az úszók technikai bizottságában, Kelemen Ildikó pedig a pontozás okán fontos műugró-bizottságban, ugyanakkor jelentős változás, hogy nyolcéves szünet után ismét van magyar tagja a vízilabda-bizottságnak.
Martin György, a magyar szövetséget tíz éve vezető elnök került be a testületbe, ami rendkívül fontos, hiszen az európai kupamérkőzések, illetve a kontinentális események játékvezetőket felügyelő delegátusai ezen testület tagjai közül kerülnek ki, azaz fontos "ott lenni". Ezen túlmenően Bodnár András az orvosbizottságban, Kiss Ottó a jogi bizottságban kapott bizalmat újabb négy évre. Szombaton is jelentős sportdiplomáciai sikert aratott Magyarország, akkor a LEN - Róma és Moszkva ellenében - Budapestnek ítélte a 2010-es úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokság megrendezésének jogát.
Vasárnap változás történt a LEN élén: 18 évi elnökség után, a küldöttek vastapsa közepette, búcsúbeszéde végén könnyeivel küszködve leköszönt Bartolo Consolo. Helyét - nem kis izgalmak után - a luxemburgi Nory Kruchten vette át. Az eredeti forgatókönyv alapján a LEN eddigi kincstárnoka volt az egyedüli jelölt, ám a választás reggelén sokak meglepetésére az orosz alelnök, Gennagyij Alesin is ringbe szállt: végül rendkívül szoros csatában, 49-45-re Nory Kruchten győzött. A főtitkár maradt a norvég Sven Folvik, az új kincstárnok a német Christa Thiel lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


