Licencdíj, lebonyolítás
Állami támogatás a fővárosi vízilabda BL-döntők megrendezéséhez
A kormány állami támogatást nyújt a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVSZ) a Bajnokok Ligája 2016-os és 2017-es budapesti hatos döntőjének megrendezéséhez szükséges licencdíj megfizetéséhez, egyúttal hozzájárul a lebonyolítás költségeihez is.
2015.04.09 20:47MTIA Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány vállalja, hogy az Európai Úszószövetségnek (LEN) járó licencdíj megfizetéséhez az idén 50 ezer eurónak, jövőre 200 ezer eurónak, 2017-ben pedig 150 ezer eurónak megfelelő forintösszegű állami támogatást biztosít, míg ezen felül a rendezési költségekre 2016-ban és 2017-ben 87,5 millió forintot juttat az MVSZ-nek.
Egy hónapja dőlt el, hogy Budapest lehet a házigazdája a BL hatos döntőjének 2016-ban és 2017-ben. A rendezési jogot a magyar főváros Isztambullal szemben nyerte el. A LEN új rendszerében párosával lehet otthont adni az eseménynek: 2014-ben és 2015-ben Barcelona lesz a házigazda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


