Férfi vízilabda Bajnokok Ligája
Kikapott Athénban az Eger
Az Eger kikapott a görög Olympiakosz vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának szerdai, hetedik fordulójában, így hatosában maradt továbbra is második, de gyengült a pozíciója.
2015.03.25 19:30MTIEredmény, BL, főtábla, 7. játéknap, A csoport:
Olympiakosz (görög) - ZF-Eger 8-6 (2-2, 4-1, 0-1, 2-2)
a magyar csapat góldobói:
Hosnyánszky 3, Cuk 2, Szivós 1
Mivel a spanyol CNA Barceloneta - leendő házigazdaként - alanyi jogon résztvevője a barcelonai május 28. és 30. közötti hatos döntőnek, a veretlenül első olasz Pro Recco pedig kiemelkedik a társaságból, a magyar bajnok a maradék helyért folytat kiélezett versenyt a többi riválissal az A csoportban.
A vendéglátó Olympiakosznak csakis a győzelem adhatott halvány esélyt arra, hogy ott lehet a Final Sixben, míg siker esetén az Eger a finálé közvetlen közelébe jutást ünnepelhette volna. A magyarországi első összecsapást január 28-án a hevesi gárda nyerte, de szoros csatában, csupán egyetlen góllal (10-9) tudott felülkerekedni szerdai riválisán.
Az athéni meccs az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert két találatával indult, ám mindkettőre érkezett görög válasz a nyitó negyedben (2-2). A folytatás magyar szempontból rosszul alakult, mert a házigazdák a nagyszünetre három góllal elhúztak (6-3). A harmadik negyed egyetlen egri gólját a délszláv légiós, Milos Cuk szerezte (6-4), a befejező nyolc percben pedig a vb-aranyérmes Szivós Márton révén zárkózott még közelebb a magyar bajnok (6-5). Emberelőnyből lett 7-5 az Olympiakosz javára, majd bő három perccel a vége előtt a triplázó Hosnyánszky volt eredményes (7-6). Egyenlítés helyett azonban a hajrában görög gól született, így 8-6-os vereséggel zárta athéni útját a magyar csapat.
Az Eger legközelebb április 8-án száll medencébe, amikor is az olasz Bresciával találkozik idehaza.
Később, főtábla, B csoport:
Szolnok-Jug Dubrovnik (horvát) 19.00
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


