A kézilabda szövetség elnöki posztjára pályázik
MKSZ: Kocsis Máté ismertette programját
Világversenyeken éremeséllyel induló válogatottakat, a meglévőnél szélesebb utánpótlásbázist, infrastrukturális fejlesztéseket és a sportág eddiginél hatékonyabb népszerűsítését szeretné elérni Kocsis Máté, aki pályázik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztjára.
2015.04.09 17:15MTIA Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón mutatta be az elnökségbe jelölt csapatát, illetve a programját. Kiemelte, megtiszteltetésnek tartja, hogy felkérték elnöknek, és hangsúlyozta, komoly szakmai stáb áll mögötte.
Kocsis Máté tiszteletbeli elnöknek jelöli Mocsai Lajos "sikerkapitányt", a Testnevelési Egyetem rektorát, akinek "tapasztalatára, tudására, kapcsolataira szüksége van a magyar kézilabdázásnak". Mocsai Lajos elmondta többek között, hogy szeretné, ha a jövőben az eddiginél több fiatal tehetség jutna szóhoz élvonalbeli klubokban. Az ő területe lenne az edzőképzés és a tudományos munkák kidolgozása.
A női válogatottakért és a női utánpótlásért Pálinger Katalin és Radulovics Bojana olimpiai és világbajnoki ezüstérmesek felelnének az elnökségben. A férfi válogatottak és a férfi utánpótlás ügye Marosi László területe lenne. Oláh Sándor az amatőrök ügyének összefogásáért, Bardóczy Gábor a TAO-pénzekért, Győrfi János a sporttudományért és az innovációért, Tállay András a sportegészségügyért és a teljesítménymérésekért felelne az elnökségben. A főtitkár Novák András lenne.
A 33 esztendős Kocsis Máté jelezte: szeretnének csarnokokat építeni, illetve a meglévőket felújítani, hogy még több gyereknek legyen kedve és lehetősége ezt a sportágat választani. Az elnöki program része az az elképzelés is, hogy létrehoznak egy központi adatbázist, amelyben minden játékos szerepel.
Hozzátette: azért is tartották a sajtótájékoztatót a budapesti Tüskecsarnokban, mert szeretnék, ha az új létesítményben a kézilabda nagy teret kapna. Megjegyezte: kívánatos lenne, ha a fővárosban megerősödne a férfi kézilabdázás.
Az MKSZ küldöttgyűlését jövő pénteken tartják. Kocsis mellett a korábbi 206-szoros válogatott átlövő, Farkas Ágnes is jelölteti magát. A 2011 júniusa óta elnök, Vetési Iván családi okokra hivatkozva március 5-én jelentette be, hogy nem száll harcba ismét a posztért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


