Könyvajánló
Könyv Veres Győzőről
Könyv jelent meg Veres Győzőről, a hazai és az egyetemes súlyemelés egyik legkiemelkedőbb alakjáról, aki a sportág első magyar ötkarikás érmese és világbajnoka volt.
2015.03.31 01:30MTIVeres Győző 1936. június 13-án született Berekböszörményben. Debrecenben kezdett komolyabban foglalkozni a súlyemeléssel, amelynek első olimpiai érmét 1960-ban, Rómában ő szerezte Magyarországnak. 1962-ben és 1963-ban összetettben világbajnok lett, majd 1964-ben, Tokióban ismét az olimpiai dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az 1968-as, mexikóvárosi ötkarikás játékokon negyedik volt összetettben, 1970-től pedig már csak az edzőségre koncentrált: a válogatott mellett és klubjában, a Tatabányában dolgozott. 1973-ban elfogadott egy Törökországból érkezett ajánlatot, s többé nem is tért vissza Magyarországra. 1974 végén Ausztráliában telepedett le, ahol egy autókereskedésben dolgozott nyugdíjazásáig.
Veres Győzőt 2011. február elsején hosszas betegség után, 74 éves korában, Melbourne-ben érte a halál. Kívánsága az volt, hogy Magyarországon temessék el, hamvai végakaratának megfelelően Budapesten, a Szent István Bazilikában, az altemplom urnatemetőjében nyugszanak.
Az aranyaktól a porba - egy ellopott élet címet viselő könyvet Norvégiában élő fia, Veres Csaba és kecskeméti unokabátyja, Kertész József állította össze.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


