Női kézilabda MK négyes döntő
Vetési: európai szuperkupa erősségű a torna
Európai szuperkupa erősségűnek tartja a Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjét Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke, mivel a négy érdekeltből három is versenyben van még a kontinentális kupákban.
2015.03.26 21:30MTIA Bajnokok Ligájában negyeddöntő előtt álló és címvédő Győri Audi ETO KC az EHF Kupában elődöntős Érddel találkozik az első napon, szombaton, míg a KEK-ben a négy közé került FTC-Rail Cargo Hungaria az NB I alsóházi rájátszására készülő MTK Budapest ellen vívhatja ki a vasárnapi fináléba kerülést.
Vetési a győriek közleményében kiemelte: igazi elitmezőny csap össze a trófeáért, és "üde színfolt" az MTK, amely nyilvánvalóan szeretné megnehezíteni ellenfelei dolgát.
Ambros Martín, a házigazda ETO spanyol trénere szintén hangsúlyozta: a magyar kézilabda erejét mutatja, hogy a Final Fourba három olyan együttes kerül, amely a nemzetközi porondon is áll még. Számukra a BL-sorozat legfontosabb meccsei következnek, s a Magyar Kupa is jól szolgálja a csapat "összeérését".
Szabó Edina, az érdiek edzője nagyon örül annak, hogy a klub történetében először sikerült eljutniuk a négyes döntőbe, ahol az a céljuk, hogy nemzetközi kupát érő helyen zárjanak.
Elek Gábor vezetőedző szerint az FTC számára kötelező a döntőbe jutás, a fináléban pedig szeretnék megmutatni, hogy nem volt véletlen a Győr népligeti 24-21-es legyőzése március 11-én.
Stranigg Ferenc és csapata, az MTK Budapest a tisztes helytállásra készül. A tréner emlékeztetett arra, hogy az NB I-ben mind a három riválisuktól oda-vissza kikaptak, de a torna jó alkalom lesz arra, hogy felkészüljenek az alsóházi rájátszásra, ahol a bennmaradás kiharcolása a céljuk.
A Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntő programja (Győr, Audi Aréna):
szombat:
elődöntő:
FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK Budapest 15.45
Győri Audi ETO KC - Érd 17.45
vasárnap:
a 3. helyért: 13.45
döntő 15.45
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


