Női kézilabda BL
Eddig a Győr dobta a legtöbb gólt
A címvédő Győri Audi ETO KC dobta a legtöbb gólt - szám szerint 282-t - a női kézilabda Bajnokok Ligája alap- és középszakaszának összesítése alapján.
2015.03.17 19:26MTIAz európai szövetség kedden közzétett jelentésében kitér rá, hogy a magyar csapat a harmadik legkevesebb gólt kapta, 224-et. A plusz 58-as gólkülönbség a második legjobb a mezőnyben.
A legtöbb gólt, 76-ot a szlovén Krim Ljubljana és a macedón Vardar Szkopje - a Győr negyeddöntős ellenfele - meccse hozta (29-47), a legkevesebbet pedig, 40-et az egyedüli százszázalékos Larvik és az ETO csatája (21-19).
A legnagyobb különbséggel a montenegrói Buducsnoszt Podgorica nyert, 19 góllal a Krim ellen (39-20). A ljubljanaiak amúgy a középdöntőben nem szereztek pontot.
A Metz-Győr mérkőzés 5071 nézője a második legtöbb volt a középdöntőben, az alapszakaszban a svéd Sävehof győri vendégjátékára voltak a leginkább kíváncsiak, azt a meccset 5200-an látták a helyszínen.
Az ETO sorozatban kilencedik alkalommal jutott a legjobb nyolc közé, ez most az érvényben lévő csúcs.
A középdöntőben 18 hazai, 17 vendégsiker és 1 döntetlen született.
A Szűcs Gabriellával felálló Baia Mare azt a bravúrt vitte véghez, hogy az alapszakaszból nem hozott magával pontot, mégis bejutott a negyeddöntőbe, mert hat forduló alatt négyszer nyert a középdöntőben.
A negyeddöntőben a Győr a Vardarral, a Nagybánya a volgográdi Dinamo Szinarával, a dán Viborg a Podgoricával, a német Thüringer HC pedig a Larvikkal találkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


