Női kézilabda NB I
Nyártól új edzője lesz a Vácnak, és új játékosok jönnek
A következő idénytől új edzővel és új játékosokkal szerepel az Ipress Center-Vác női kézilabdacsapata.
2015.03.17 18:11MTIAz alsóházi rájátszásra készülő klub kedden jelentette be, hogy a szlovén Uros Bregar veszi át nyártól a szakmai munkát. A 36 éves tréner, a szlovén válogatott másodedzője, és ugyanilyen minőségben dolgozott a szlovén elitcsapatnál, a Krim Ljubljanánál.
Kirsner Erika klubelnök elmondta: eljött a vérfrissítés ideje, a "csapatot felvillanyozni képes" edzőt szerződtettek. Hozzátette: bizonyosan bennmaradnak az NB I-ben, azonban ennél sokkal jobb eredményekre képesek.
A beállósként és védőposzton is bevethető 23 éves, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok montenegrói Sara Vukcevic Érdről, a 26 esztendős, vb-második irányító-átlövő, a szerb Kristina Liscevic a francia Metztől, a kétszeres BL-, egyszeres KEK-győztes átlövő, Soós Viktória pedig a Ferencvárostól érkezik majd Vácra.
Eldőlt az is, hogy Hornyák Dóra nem hosszabbítja meg szerződését.
A Vác az alapszakaszt a kilencedik helyen zárta, így a 9-12. helyért folytatja, és a maximális 4 bónuszponttal kezdi a rájátszást. Az utolsó két helyezett esik ki az NB I-ből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


