Atlétika
Fedettpályás Eb: Márton Anita már csütörtökön bemutatkozik
A 12 tagú magyar csapatból az elsőszámú éremesélyesnek számító Márton Anita kezdi meg elsőként szereplését a csütörtöktől vasárnapig tartó prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
2015.03.04 23:30MTIA 33. fedett Eb hivatalosan pénteken rajtol, de a súlylökők részére már egy nappal korábban megrendezik a selejtezőket. Az idei európai ranglistán 18,60 méterrel második Márton Anita a tavalyi zürichi szabadtéri Eb-n bronzérmes volt, s Prágában 19 méter feletti eredményt vár magától. A fináléra szombaton kerül sor.
Szintén dobogós lehet a szabadtéren és fedettpályán is Eb-negyedik Baji Balázs. A 60 méter gát versenyeit pénteken rendezik, a legjobbakra három futás vár. Baji elmondta, az idei edzéseredményekre alapozva és versenyzői kvalitásában bízva szeretné megvalósítani érmes álmait.
Ugyancsak előkelő helyen áll az európai ranglistán Zsivoczky-Farkas Györgyi, akinek 4691 pontos ötpróba eredményénél csak ketten tudtak jobbat az idén. A 15 fős mezőnyben ugyanakkor nyolcan a tavaly nyári teljesítményük alapján kaptak meghívást - így Krizsán Xénia is -, s közülük ebben az évben még többen nem versenyeztek.
Döntőbe kerülhet még az idei országos bajnokságon egyéni csúcsot javított (1,93 m) Szabó Barbara magasugrásban és új számában, azaz 1500-on Kazi Tamás.
Az Eb-n 49 ország 643 versenyzője (363 férfi, 280 nő) indul, ami növekedést jelent a legutóbbi, 2013-as göteborgi kontinensbajnoksághoz képest - az európai szövetség honlapja szerint. Svédországban 47 nemzet 578 atlétája nevezett.
A magyar Eb-csapat:
férfiak:
Sipos János (60 m), Kazi Tamás (1500 m), Baji Balázs (60 m gát), Kiss Dániel (60 m gát), Szűcs Valdó (60 m gát), Bakosi Péter (magas)
nők:
Nguyen Anasztázia (60 m), Kaptur Éva (60 m), Szabó Barbara (magas), Márton Anita (súly), Zsivoczky-Farkas Györgyi (ötpróba), Krizsán Xénia (ötpróba)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


