Atlétika
Baji Balázs szezoncsúccsal ötödik Lódzban
Szabó Barbara harmadik helyen végzett magasugrásban, míg Baji Balázs idei legjobbját futva ötödik lett 60 méter gáton a Lódzban rendezett fedettpályás atlétikai versenyen, melyen a 38 éves Kim Collins egészen parádés idővel nyert 60 méteren.
2015.02.19 10:14MTIA viadal honlapja szerint az idén már 1,92 métert is elért, s ezzel már biztos fedettpályás Európa-bajnoki induló Szabó Lengyelországban remekül versenyzett, 1,90 méterig minden magasságon elsőre átjutott, aztán az 1,92-t végül háromszor leverte.
A fedettpályán és tavaly szabadtéren is Eb-negyedik Baji, illetve Kiss Dániel nagyon erős mezőnyben futhatott ezúttal. Előbbi 7.68 másodperces eredménnyel ért célba ötödikként, utóbbi pedig 7.91-gyel nyolcadikként. A mezőny erejét mutatja, hogy a 110 gáton olimpiai bajnoki címvédő amerikai Aries Merritt, illetve a 2008-as ötkarikás győztes kubai Dayron Robles is futott, ám nem ők, hanem a szintén kubai Orlando Ortega nyert 7.45-tel.
A verseny legemlékezetesebb eredményét a veterán, 39. évében járó Kim Collins (St. Kitts és Nevis) szolgáltatta, aki 6.47 másodperccel, a világ idei legjobbjával, s egyben egyéni csúcsával nyerte meg a férfi 60 métert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


