Nagyszerű teljesítmény, országos csúcs
Koronglövő Vk: Hegyi Norbert nagyon közel volt a kvótához
Hegyi Norbert férfi trapban nagyszerű teljesítménnyel, országos csúcsbeállítást jelentő 123 korongos eredménnyel bejutott a döntőbe, melyben ötödik lett, és éppen lemaradt a riói kvótáról az olimpiai kvalifikációs acapulcói koronglövő világkupa-versenyen.
2015.03.04 07:15MTIA 40 éves sportlövő a viadal honlapja szerint a kétnapos, 125 korongos alapversenyben végig nagyszerűen lőtt. A hétfői első nap után 50-ből 49 találattal az élbolyban volt, majd a keddi folytatásban a harmadik és a negyedik 25-ös sorozatban is hibátlanul teljesített, az utolsóban pedig csak egyet hibázott, így 123 koronggal, holtversenyben a második legjobb eredménnyel biztosította helyét a hatos döntőben. Hegyi alaperedményével Bodó Zoltán 1996-ban elért magyar csúcsát állította be.
A versenyen az első két hely ért kvótát, így a döntőnek óriási jelentősége volt. A fináléban tiszta lappal kezdett a hat résztvevő, akiknek 15 korongra kellett lőniük az első, rangsoroló szakaszban, mely után az első kettő az aranyéremért folyó párharcba került, s egyúttal megszerezte a riói olimpiai szereplés jogát.
Hegyi remekül kezdett a fináléban, az első hét korongot eltalálta és vezetett, nyolcadikra azonban hibázott. Két sikeres lövés után ismét rontott a magyar versenyző, aki még ekkor is jó pozícióban volt, sőt, újabb három találatot követően hármas holtversenyben az élen volt, azaz szétlőhetett volna a kvótáért. A 15. korongot azonban Hegyi nem találta el, míg az olasz Massimo Fabrizzi és az ausztrál Michael Diamond nem hibázott, így ők örülhettek az ötkarikás kvalifikációnak.
Hegyi Norbert ezzel 12 koronggal zárta a finálét két másik lövőhöz hasonlóan, akikkel szétlőtt a bronzmeccsért, s mivel ebben alulmaradt velük szemben, az ötödik helyen zárt. A magyar versenyző élete legjobb eredményét érte el, s pályafutása során először jutott be világkupa-viadal fináléjába.
A szám másik magyarja, Szollár András 119 koronggal a 35. helyen végzett a 83 fős mezőnyben.
A viadalon csütörtökön Gerebics Roland és Bognár Richárd dupla trapban, míg vasárnap Pongrátz Bianka női skeetben szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06