Két hónapig fog lábadozni
Vállműtét vár Berki Krisztiánra
Vállműtét vár a lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnokára, Berki Krisztiánra.
2015.03.03 19:59MTIA Telekom Sporthír Szolgálat keddi tájékoztatása szerint az UTE tornászának felépülése két hónapig tart, így biztosan kihagyja az április 13. és 19. között sorra kerülő montpellier-i kontinensviadalt, ugyanakkor az október 24-én rajtoló glasgow-i olimpiai kvalifikációs vb-n már ott lehet.
"A visszatérő fájdalmak miatt a korrekciós műtét valójában már tavaly, a győzelmet hozó világbajnokságom előtt esedékes volt, de Kovács Istvánnal, az edzőmmel úgy határoztunk, hogy az edzéseim kisebb átalakításával megpróbáljuk az operációt elkerülni, vagy a lehető legkésőbbre halasztani" - mondta a hatszoros Eb-aranyérmes és háromszoros világbajnok Berki.
Hozzátette: hétfőn járt a Sportkórházban, ahol Hidas Péter és Pavlik Attila vállspecialisták, valamint Halasi Tamás, a válogatott orvosa úgy ítélte meg, a késlekedés csak ronthat a helyzetén.
A műtétre már a jövő hét elején sor kerül.
Berki hangsúlyozta: sajnálja, hogy az Európa-bajnokságon nem szerepelhet, mert a Rió felé vezető úton szüksége lett volna egy erőt adó újabb sikerre, de nem esik kétségbe, mert az októberi vb-től majdnem nyolc hónap választja el.
"A kényszerszünet hetei alatt is igyekszem majd gondoskodni a szabadon használható izmaim és ízületeim megdolgoztatásáról, és nagyon bízok abban, hogy a visszatérés után a harci kedvem csak fokozódni fog" - nyilatkozta Berki Krisztián, aki március 18-án ünnepli majd 30. születésnapját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


