Kerti szőnyegporolón kezdte az olimpiai bajnok
Berki Krisztián: "A kislányom osztja be az időmet"
Különleges évet hagyott maga mögött Berki Krisztián olimpiai és háromszoros világbajnok, most az újabb világbajnoki győzelméről és arról is mesélt, mennyiben más az élete kétgyermekes apukaként.
2015.02.11 14:00ma.huA leghallgatottabb rádió műsorvezetője, Szani Roland hétről hétre az ország közismert előadóit és közéleti személyiségeit kérdezi a mikrofonnál ülve, ezúttal Berki Krisztián, olimpiai és háromszoros világbajnok magyar tornász, lólengés-specialista volt a Class Kultúra vendége. A sportoló elmondta, mesébe illőnek érzi pályafutásának kezdetét, bár az első időszak nem volt könnyű számára.
„Kisgyerekként szinte egész nap az udvaron játszottam, a szőnyegporoló volt a kedvencem: lógtam, csüngtem rajta naphosszat. Velünk szemben egy tornaedző lakott, aki felfigyelt rám, 4 éves voltam akkor. Szólt a szüleimnek és elvégeztük egy gyors tesztet a lakásban. Mivel az edző tehetségesnek talált, tovább folytattuk – a tornateremben. Nagyon kemény volt, az első két hétben sírva jöttem, sírva mentem az edzésekre” – árulta el Berki.
„1994-ben volt az első versenyem, csapatverseny, amelyen aranyérmesek lettünk, annak ellenére, hogy akkor talán mindannyiunk közül én voltam a leggyengébb. A szüleim hihetetlenül büszkék voltak – ők a mai napig támogatnak és mindig meghatódnak, ha nyerek. Nagyon sokat köszönhetek nekik” – mondta olimpikonunk, akit 2014-ben a magyar sportújságírók szavazatai alapján Az év férfi sportolójának választottak.
Berki Krisztián Szani Rolandnak arról is mesélt, hogyan változott meg az élete kislánya születésével és tervezik-e, hogy tovább bővítik a családot. „Már két lány vár otthon minden verseny után, jobban össze is kell kapnom magam. Amikor Lia megszületett, teljes mértékben megváltozott az életem: világossá vált, hogy ő a legfontosabb, alkalmazkodnom kell hozzá. Korábban nagyon nagy alvó voltam, de most már elsősorban ő osztja be az időmet” – mesélte a büszke apuka, aki hozzátette, a kistestvérrel egyelőre várnak még.

„Hogy lesz-e kistesó? Ezt a feleségemtől kellene megkérdezni, bár ő viccesen azt mondta, hogy a következőt én hordjam ki” – mondta nevetve. „Nagyon élvezzük a gyermekünkkel töltött idő minden egyes pillanatát. Azonban ha ennyit fogok utazni, mint az elmúlt években, akkor még egy baba nem biztos, hogy belefér a következő Olimpiáig” – árulta el Krisztián, aki azt is hozzátette, örülne, ha kislánya is rendszeresen sportolna.
„A tornaterembe már most nagyon szeret bejönni hozzám, bízom abban, ha kijutok Rióba, a feleségemmel együtt ő is velem tart majd. Szeretném, ha szokná a közeget” – tette hozzá a népszerű tornász.
Szani Roland elárulta, hogy Berki Krisztián a Class stúdiójába is magával hozta családját. „Kedves, aranyos, közvetlen ember, aki abszolút két lábbal áll a földön. A családjával együtt érkezett a stúdióba, így láttam a tündéri kislányát, Liát is. Nehéz volt egyeztetni vele, hiszen elfoglalt ember: edzések, felkészülés, versenyek, így nagyon örülök, hogy szóra bírhattam a műsorban. Mindketten jól éreztük magunkat a beszélgetés alatt” – mondta a műsorvezető.
Ha lemaradt az interjúról, itt visszahallgathatja az adást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06