Átigazolás
Dombi Rudolf is átlapátolt az UTE-ba
Újabb olimpiai bajnokot igazolt az Újpesti Torna Egylet: a kajakos Dombi Rudolf csütörtökön sajtótájékoztató keretében írta alá szerződését Őze István klubigazgatóval.
2015.02.05 15:10MTI
A 28 éves versenyző, aki eddig az Építők Margitszigeti Diák KC sportolója volt, a 2012-es londoni ötkarikás játékokon Kökény Rolanddal K-2 1000 méteren nyert aranyérmet, emellett világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa- és többszörös magyar bajnok.
Dombi azt mondta: az edzője változatlanul Szilárdi Katalin lesz, de inspirálóan hat rá, hogy a jövőben olyan, ugyancsak olimpiai bajnok klubtársai lesznek, mint a kajakos Kozák Danuta, az úszó Gyurta Dániel vagy a tornász Berki Krisztián.
"Itt születtem, itt kezdtem kajakozni, ezért nagyon örülök, hogy itt folytathatom a pályafutásomat. Sok mindenben nem fog változni a felkészülésem, úgy érzem, jó csapatba kerültem. A jövőben is azon leszek, hogy minél jobb eredményeket érjek el" - fogalmazott a kajakos.
A közelmúltban az ifjúsági olimpiai bajnok és felnőtt világbajnok Tótka Sándor is az UTE-ba szerződött Gyomaendrődről, s Dombi azt mondta: bár ő inkább 1000 méteres versenyző, Tótka pedig 200-as, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer egy hajóba üljenek.
A sportoló Újpest szülötte és 2012 óta Újpest díszpolgára, ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, a szerződtetése a helyi önkormányzat segítségével valósulhatott meg.
Wintermantel Zsolt polgármester emlékeztetett arra, hogy 2010-ben hosszútávú együttműködést kötöttek az UTE-val, ami stabilitást hozott, ennek köszönhetően a klub egyrészt meg tudja tartani sportolóit, másrészt újakat is tud igazolni.
"A tavalyi év legeredményesebb egyesülete az UTE volt" - hangsúlyozta a városvezető.
Őze István arról beszélt, hogy a klub és az önkormányzat közötti együttműködés több lábon áll: az élsport és az utánpótlás működtetése mellett a létesítményfejlesztésre is nagy gondot fordítanak, mert szeretnék, hogy a gyerekek 21. századi körülmények között sportolhassanak. Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztályának vezetője ehhez kapcsolódva elárulta, folyamatosan nő a náluk sportoló gyerekek száma és javul a munka minősége is. Ami az élversenyzőket illeti, Doma úgy fogalmazott, szeretné, ha a szakosztályukból három versenyző kijutna a jövő évi, riói ötkarikás játékokra, s ha ez így lesz, garantálja, hogy ezek a sportolók érmet hoznak majd haza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06