Nyílt víz
További kormányzati támogatás az úszásnak
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elfogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) javaslatát, így 2014-hez képest 50 millió forinttal nő a sportágfejlesztési programra juttatott kormányzati támogatás összege.
2015.01.21 21:00MTIA MOB döntését Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök és Szabó Tünde főtitkár jelentette be az úszószövetség szerdai elnökségi ülésén, hozzáfűzve, hogy a megemelt támogatásnak köszönhetően több mint 1,3 milliárd forint jut az utánpótlás-nevelésre, illetve a műhelyekben folyó felkészülési munka nívójának biztosítására.
A tanácskozáson úgy határoztak, hogy az idén is megrendezik a Magyar Úszás Napját, méghozzá a nyíltvízi maratoni világkupa-viadallal együtt, június 20-án. A harmadik alkalommal esedékes balatonfüredi rendezvényen ezúttal a vállalkozó kedvűek a szokásos, 2021 méteres táv leúszása mellett a világ legjobb nyíltvízi versenyzőivel is találkozhatnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


