Téli szabadidősport
Mikulás-futás a Vajdaságban is
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is érint határokon túli helyszíneket a Mikulás-futás téli szabadidősport-sorozat, amelyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István.
2014.11.20 05:30MTIDecember elején a vajdasági Magyarkanizsán és környékén, Orom, Tóthfalu, Oromhegyes és Tölgyes településekre látogat el a hosszútávfutó, aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe, és megkapta a Mikulás-nagykövet címet.
Martonoson ünnepi program keretén belül, majd Horgoson az óvodánál lesz futás, s a szabadkai kórház gyermekeit is megajándékozza. A programban szerepel futás, kocogás a Mikulással, élménybeszámolók, beszélgetés a sportolás fontosságáról.
Karitatív akciók is színesítik a műsort: a karácsonyhoz közeledve a családokat megunt, de még jó állapotban lévő játékok, könyvek gyűjtésére buzdítják a Mikulás-futás szervezői - az adományokat a szegényebb sorsú gyerekek kapják ajándékul.
A program Magyarországon folytatódik karácsonyig, főként a Dunaújváros környéki iskolák és óvodák bevonásával. Kovács István önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére - a Mikulás-futás mellett tavasszal a Nyuszi-futást -, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


