Magyar labdarúgó válogatott
Négy győzelem, két döntetlen, három vereség
9 meccs mérlege - barátságos mérkőzések és EB-selejtezők eredményei:
2014.11.19 09:57MTI
Dzsudzsák küzd a magyar-orosz találkozón (fotó: Facebook/MLSZ)
A nemzeti csapat ez évi első öt meccsén Pintér Attila irányította a szakmai munkát. Vele 50 százalékos teljesítményt nyújtott az együttes, két győzelem, egy döntetlen és két vereség volt a mérleg, ám egyetlen, az Észak-Írország elleni tétmérkőzését elbukta a gárda szeptemberben, Pintért pedig a hazai szövetség ezt követően menesztette.
Az év utolsó négy találkozóján Dárdai Pál vezette a válogatottat, s a három Európa-bajnoki selejtezőjéből kettőt, a feröeriek és a finnek ellenit megnyerte a csapat, egyet pedig - a románokkal szemben idegenben - döntetlennel zárt.
Az idei esztendő zárótalálkozóján, az Oroszország elleni felkészülési meccsen 2-1-es vereséget szenvedett a válogatott.
A magyar válogatott 2014-es mérkőzései:
március 5. (barátságos mérkőzés): Magyarország-Finnország 1-2 (1-0) gólszerzők: Rudolf (13.), illetve Pohjanpalo (74.), Eremenko (84., 11-esből)
május 22. (barátságos mérkőzés): Magyarország-Dánia 2-2 (1-0) gólszerzők: Dzsudzsák (25.), Varga R. (69.), illetve Eriksen (56.), Schöne (72.)
június 4. (barátságos mérkőzés): Magyarország-Albánia 1-0 (0-0) gólszerző: Priskin (82.)
június 7. (barátságos mérkőzés): Magyarország-Kazahsztán 3-0 (1-0) gólszerzők: Priskin (26.), Varga R. (63.), Engel (90., öngól)
szeptember 7. (Eb-selejtező): Magyarország - Észak-Írország 1-2 (0-0) gólszerzők: Priskin (75.), illetve McGinn (81.), Vanczák (88., öngól)
október 11. (Eb-selejtező): Románia-Magyarország 1-1 (1-0) gólszerzők: Rusescu (44.), illetve Dzsudzsák (82.)
október 14. (Eb-selejtező): Feröer-szigetek - Magyarország 0-1 (0-1) gólszerző: Szalai (21.)
november 14. (Eb-selejtező): Magyarország-Finnország 1-0 (0-0) gólszerző: Gera (84.)
november 18. (barátságos mérkőzés): Magyarország-Oroszország 1-2 (0-0)
gólszerzők: Nikolics (86.), illetve Ignasevics (49.), Kerzsakov (80.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


