10 magyar az Eb-n
Hosszútávúszó Eb-t rendeznek Horvátországban, 10 magyar induló
Keddtől vasárnapig tart a hosszútávúszók horvátországi Európa-bajnoksága, amelyen igen népes, 10 tagú magyar csapat is szerencsét próbál.
2008.09.05 12:04MTIA jövő heti, dubrovniki kontinensviadalon a férfi 25 kilométer kivételével valamennyi távon rajthoz áll a piros-fehér-zöld színeket képviselő maratonista, mi több: még a legújabb, a felnőtt Eb-n ezúttal debütáló versenyszámban, a 3 fős csapatok 5 kilométeres vetélkedésében is ott lesz Magyarország - mondta el Németh Zsolt, a hazai szövetség főtitkára.
Ez utóbbi viadalt illetően előírás, hogy legalább egy női versenyzőnek is helyet kell kapnia a trióban, a három úszót egypercenként indítják, és a célba harmadikként beérkező ideje alapján dől el a csapatsorrend.
A magyar együttest Prohászka Ágnes és Pták Olivér mellett az a Gercsák Csaba alkotja, aki egyedüliként képviselte a magyar hosszútávúszást Pekingben.
Az augusztusi olimpián mutatkozott be a szakág a 10 km-en megrendezett viadallal, amelynek teljesítése közben Gercsák rosszul lett és a verseny feladására kényszerült.
Dubrovnikban búcsúzik el - mivel ezt szánja utolsó világversenyes fellépésének - a többszörös vb- és Eb-érmes nyíregyházi Kovács Rita, a magyar hosszútávúszás kiemelkedő alakja, aki egyszer már felhagyott a versenyzéssel, ám több évi szünet után újrakezdte azzal a céllal, hogy kijusson a pekingi olimpiára, a kvalifikációs erőpróbákon azonban nem sikerült neki kvótát szereznie.
Az Eb magyar indulói: Csajági Tímea, Kócz Enikő, Prohászka Ágnes Hajnal Erika, Kovács Rita Hajnal Erika férfi 5 km: Vidóczy Zalán, Sasvári Balázs férfi 10 km: Perlaky László, Pták Olivér 5 km-es csapatverseny: Gercsák Csaba, Prohászka Ágnes, Pták Olivér
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
- 14:09 NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06