Magyar-román
Dárdai szerint felkészült a csapat
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Bukarestben megismételte, amit reggel Budapesten mondott: játékosai felkészülten várják a románok elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőt, így nyugodtan alszik majd a bukaresti találkozót megelőző éjszaka.
2014.10.10 16:50MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
"Sikeres felkészülésen vagyunk túl. Ha azt nézem, hogy hétfőtől péntekig meddig jutottunk, és egy picit még előrelépünk, akkor nyugodtan fekhetünk le, és egy masszív csapatot láthatunk holnap a stadionban" - mondta a szövetségi kapitány a román fővárosban tartott pénteki délutáni sajtótájékoztatón.
A válogatott irányítását ideiglenesen elválló edző elmondta, letámadják majd riválisukat, nem hátrafelé fognak védekezni.
A felfokozott médiaérdeklődés közepette megtartott eseményen Dárdai Pál hozzátette, hogy a keretben Korcsmár Zsolt és Stieber Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, ennek ellenére mindketten együtt edzenek majd társaikkal a bukaresti Nemzeti Stadionban, de a szombati összecsapáson csak akkor kapnak lehetőséget, ha addigra százszázalékos állapotban lesznek.
Ehhez kapcsolódva megjegyezte, ha mégsem így alakul, az sem gond, ugyanis a fejében már megvan a B terv. A sajtótájékoztatón részt vett Gera Zoltán is, és úgy véli, a magyar együttest akár még erősítheti is a bukaresti közönség várható ellenséges viselkedése.
"Azt gondolom, amikor egy fiatal elkezd futballozni, arról álmodik, hogy egy ilyen mérkőzésen pályára léphessen" - mondta a Ferencváros támadója.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Király Gábor - Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Elek Ákos, Tőzsér Dániel - Lovrencsics Gergő, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


