Siker
Udvarhelyi Gábor a vívók szövetségi kapitánya
Udvarhelyi Gábor irányítja szövetségi kapitányként a magyar vívóválogatottat a jelenlegi olimpiai ciklus végéig.
2014.10.01 21:30MTIA sportági szövetség (MVSZ) elnöksége másfél hete döntött arról, hogy szövetségi kapitányt nevez ki, aki szerdától a vívás első számú szakmai vezetőjeként a riói olimpia végéig, 2016. augusztus 31-ig kap megbízást, legutóbbi ülésén pedig határozott is az új szakmai vezető személyéről.
Az alapszabály értelmében a posztra pályázatot írtak ki, melyre három szakember, Kovács Iván, Mincza-Nébald Ildikó és Udvarhelyi Gábor kapott meghívást, ugyanakkor előbbi kettő nem adott be pályázatot.
A 61 éves Udvarhelyi Gábor mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként évtizedek óta meghatározó alakja a magyar vívósportnak. A sportág - azon belül a párbajtőr - legfrissebb kiemelkedő sikerei közül a férfi párbajtőr-válogatott tavalyi vb-diadalából, illetve Rédli András idei Eb-győzelméből vállalt részt, de ott volt a pást mellett például Nagy Tímea sydneyi győzelmekor is.
"Végtelenül megtisztelő, hogy az elnök és az elnökség felkért erre a feladatra" - mondta az MVSZ szerdai sajtótájékoztatóján a kapitány, aki szerint azért indokolt a poszt újbóli betöltése, mert az olimpiai kvalifikáció eredményessége érdekében egy irányba kell mozdítani a magyar vívást és összefogás szükséges.
Kinevezését az elnökség - amint azt Csampa Zsolt elnök elmondta - egyhangúlag támogatta.
Ezt megelőzően 2005-ben volt utoljára szövetségi kapitánya a magyar vívósportnak, azóta előbb háromkapitányos rendszer működött, majd hat vezetőedző fogta össze az egyes szakágakat, akiknek a tevékenységét szakmai alelnök felügyelte társadalmi munkában.
Udvarhelyi Gábor munkáját is vezetőedzők és edzők segítik. A férfi párbajtőrt Gelley István, a női párbajtőrt Kovács Iván, a férfi kardot Somlai Béla, a női kardot az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, a női és férfi tőrt pedig egy személyben Érsek Zsolt irányítja vezetőedzőként. Közülük Kovács Iván és Somlai Béla eddig is vezetőedző volt.
A szakemberek és a szövetség jelenlegi helyzetértékelése szerint a női és férfi párbajtőrcsapatnak, valamint a női kardválogatottnak van reális esélye a riói szereplés kiharcolására, egyéniben pedig - túl a három említett szakágon - férfi kardban és női tőrben kerülhetnek magyar vívók az olimpiai mezőnybe. Utóbbi kettőben nem rendeznek csapatversenyt Rióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


