Tökéletes helyszín lesz
Veterán vívó-vb októberben Debrecenben
A debreceni Főnix Csarnok ad otthont az idei veterán vívó-világbajnokságnak, amelyet október 21. és 26. között rendeznek.
2014.09.05 14:14MTIA tavalyi, sikeres budapesti felnőtt vb után döntöttek úgy, hogy megpályázzák a veterán vb rendezését, amelynek tökéletes helyszíne lesz Debrecen - tette hozzá Tóth Ildikó, a vb szervezőbizottságának elnöke pénteken sajtótájékoztatón.
Max Geuter, a Nemzetközi Vívószövetség veterán bizottságának elnöke is elismerően szólt az előkészületekről, miután megtekintette a Főnix Csarnokot.
A 18. alkalommal sorra kerülő veterán vívó vb-re 650-700 versenyzőt várnak, a létesítményben összesen 22 edző- és versenypástot állítanak fel - mondta a szakember.
Papp László alpolgármester kiemelte: Debrecenben az elmúlt 15 évben olyan fejlesztések történtek, amelyek alkalmassá teszik a várost, hogy különböző sportágakban világversenyeket rendezzen.
Meggyőződésének adott hangot, hogy a veterán vívó-világbajnokságnak is megfelelő helyszíne lesz Debrecen. A hatnapos októberi vb-n mind a női, mind a férfi versenyzők három fegyvernemben: kardban, tőrben és párbajtőrben mérik össze erejüket egyéniben és csapatban is.
A veterán vívásban egyéniben három külön korosztályban - 50+, 60+, 70+ - lépnek pástra az indulók, míg egy csapatban mind a három korosztály képviselői vívnak.
Tóth Ildikó elmondta: a verseny nevezési határideje október 6., de már jelentkeztek olyan külföldi versenyzők, mint Gary Aftandilov orosz veterán világbajnok tőröző, a női mezőnyből pedig a francia Marie-Chantal Depetris-Demaille emelkedik ki, aki mindhárom fegyvernemben a legjobbak közé tartozik.
A magyar résztvevők között lesz Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes tőröző, Pap Jenő kétszeres felnőtt világbajnok párbajtőröző, a női párbajtőrözőknél pedig Hoffmann Ibolya, aki már nyert veterán Eb-t és világbajnoki bronzérmet, s Debrecenben is éremszerzési esélyekkel indul.
Serra György, a debreceni vívóklub vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy debreceni tőröző is indul a veterán vb-n: Szentkirályi István már nyert korábban Eb-címet a veteránoknál, a csapatversenyben pedig címvédőként vesz részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06