Öttusa
Térdműtét után lábadozik Földházi Zsófia
A jövő évi világkupa-sorozatba már be tud majd kapcsolódni Földházi Zsófia, aki a hónap eleji varsói öttusa-világbajnokságon térdsérülés miatt a vívás során kénytelen volt feladni a hagyományos versenyt.
2014.09.17 17:48MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
Pálvölgyi Miklós szövetség kapitány az MTI-nek elmondta, hogy hazatérésük után megműtötték a fiatal versenyzőt, s azóta már otthon lábadozik.
"Most pihenés és gyógytorna következik, s azután kezdődhet csak az alapozás" - mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy a vk-sorozat elején Földházi még valószínűleg nem lesz bevethető, de menet közben igen, így kiharcolhatja majd a döntőbe jutást, ott pedig már kvótákat osztanak az olimpiára.
A tavalyi Európa-bajnok a selejtezőből simán jutott tovább a hónap első hetében rendezett világbajnokságon, a fináléban azonban a harmadik asszójában megsérült, és bár megpróbálta folytatni a versenyt, fájdalmai miatt végül visszalépett.
A 21 éves Földházinak nem volt jó éve, betegség miatt címvédőként ki kellett hagynia a júliusi, székesfehérvári kontinensviadalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


