Ellenérdek
Szalai Ádám nem akar válogatott lenni Pintér Attilánál
Ameddig Pintér Attila a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, addig nem kíván a nemzeti csapatban szerepelni Szalai Ádám, a Hoffenheim támadója.
2014.09.04 18:05MTI
Freedigitalphotos somkku9
A 26 éves csatár Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem akar együtt dolgozni a szakemberrel, aki decemberi kinevezése óta egyszer sem hívta meg őt a keretbe.
"A változatlan körülmények nem teszik lehetővé, hogy az Európa-bajnoki selejtező soron következő mérkőzésein a legjobb teljesítményt nyújtsam, így még a selejtező rajtja előtt hoztam meg döntésemet, amely szerint a jelenlegi szövetségi kapitány vezetése alatt nem kívánok a magyar válogatott rendelkezésére állni" - olvasható a 19-szeres válogatott játékos bejegyzésében.
Szalai leszögezte, továbbra sem változott a véleménye a sajtóban nagy port kavart nyilatkozatával kapcsolatban, amelyet még az előző világbajnoki selejtezősorozatban a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereséget követően tett. Akkor többek között azt mondta, nincsenek topcsapatokban futballozó magyar játékosok, illetve topcsapatokban dolgozó magyar edzők, így átverik a futballszerető szurkolókat azzal, hogy Eb- vagy vb-részvétel lehetőségével áltatják őket.
"Ha a körülmények a jövőben változnak és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek szüksége lesz az eddigi karrierem során szerzett tapasztalatokra, természetesen a csapat rendelkezésére állok és segíteni fogom" - olvasható a közösségi oldalon.
Januárban Pintér Attila szövetségi kapitány azt mondta, beszélt a csatárral, akivel közölte, hogy ugyanakkora esélye lesz bekerülnie a válogatottba, mint bárki másnak. Szalai Ádám Pintér eddigi négy mérkőzésén nem húzhatta magára a címeres mezt.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitány hétfő délután a telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hiányolja a Hoffenheim csatárát és reméli, hamarosan ő is a csapat tagja lesz. Ugyanakkor a szövetségi kapitány az újságírók kérdésére a támadóval kapcsolatban nem adott konkrét választ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


