A területen 1975 óta sportolnak a helyiek
Átadták az új pesthidegkúti sportcentrumot
Átadták az új pesthidegkúti sportcentrumot szombaton.
2014.08.30 12:45MTIAz ünnepségen Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere felidézte, hogy a területen 1975 óta sportolnak a helyiek. Szavai szerint elődje koncepciójában lakópark szerepelt, amikor azonban 8 éve polgármester lett, az ott élők véleményét kikérve a sportcentrum megvalósítása mellett döntöttek. A cél olyan több funkciós sporttér kialakítása volt, amely a következő 40-50 évben biztosítja a pesthidegkúti városrészben élő 17 ezer ember sportolását.
Az első ütemben egy futballközpont és a kiszolgáló épületek épültek fel, a nagyméretű műfüves pálya NB III-as mérkőzésekre is alkalmas, a három kispálya közül kettő pedig befedhető, így téli sportolásra is megfelelő - ismertette Láng Zsolt.
A polgármester elmondta: jövő héten elkészül a kapcsolódó közösségi tér is, ahol futópálya létesült, szabadtéri fitneszgépeket helyeztek el, és pétanque pályát alakítottak ki. Két hét múlva pedig a négy teniszpálya is kész lesz.
A kerület vezetője arról is beszámolt, hogy a beruházás mintegy félmilliárd forintba került, amelyet az önkormányzat saját forrásból és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázatán nyert forrásból fedezett.
Mészöly Kálmán, az MLSZ nagykövete elmondta: mintegy 200-220 pályát adtak át eddig, értékelése szerint "már csak a labdarúgásnak kellene ezek mellé felfejlődnie".
Apjok Gergely, az 1923-ban alapított Hidegkúti Sport Club elnökségi tagja köszönetet mondott a fejlesztésért és egy-egy mezt adott át Láng Zsoltnak, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.
A sportcentrumot futóversennyel, focimeccsekkel nyitották meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:27 Az ukrán légvédelem megerősítéséről tárgyalt az ukrán elnök Kijevben a brit védelmi miniszterrel
- 16:14 Elhunyt Sir Michael Gambon, a Harry Potter-filmekből ismert Albus Dumbledore alakítója
- 15:55 Szijjártó: a LEGO 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán
- 15:41 Be nem jelentett látogatáson Kijevben tárgyalt a NATO-főtitkár
- 15:37 Elrendelték a bécsújhelyi lövöldöző átadását az osztrák hatóságoknak
- 15:32 Szijjártó: az európai és a kínai gazdaság szétválasztása halálos ítéletet jelentene a kontinens számára
- 15:22 Gulyás Gergely: a kormány a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjemeléssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06